Az örökbefogadás napja, az új élet kezdete!
Az örökbefogadásom napja volt életem legjelentősebb napja. Egy új esélyt kaptam, hogy olyan életem legyen, mint az „IGAZI” kutyáknak. Mielőtt azonban rögtön belevágnék az örökbefogadás napjának az elmesélésébe, úgy érzem el kell meséljem az addigi, igen rövidke életemet is. Vélhetően ugyanis az akkor történtek hatására váltam kissé érzékenyebb kutyává. Kíváncsi vagy?
Az örökbefogadásom előtti rövid és szomorú életem
Eredeti gazdáim igen keserű és szenvedéssel, fájdalommal teli, rövidke életet szántak nekem…
Születésem után ugyanis testvéreimmel és a frissen szült (tudom, ellett… de az olyan csúnyán hangzik :D…) anyukámmal együtt azonnal kidobtak minket.
Megmentőim egy szatyorra lettek figyelmesek, amiből fura zajok szűrődtek ki. A szatyor mellett anyukám feküdt, megtörve, keservesen sírva. Azonnal vittek minket az állatorvoshoz, de nem sok esélyünk volt a túlélésre, csúnya állapotban voltunk…
Az állatorvos után a debreceni Együtt az állatokért Alapítvány gondozásába kerültünk. Köszönhetően a kitartásuknak, engem és anyukámat sikerült megmenteni. Sajnos a testvéreimet elveszítettem. 🙁
Etettek, itattak, melegen tartottak, és orvosi felügyelet alatt voltam. Tőlük kaptam a Luca kutya nevet. Meggyógyultam, szépen cseperedtem a menhelyen. Aztán amikor a gondozóim elérkezettnek látták az időt, átkerültem Anyukámhoz a kennelbe.
Anyukámat sajnos nagyon megviselte, hogy kidobták Őt szeretett gazdái és rajtam vezette le a feszültséget. Semmit nem lehetett csinálnom, nem ehettem, nem ihattam, csak ha ő engedélyt adott rá. Rettegésben éltem, csak fegyelmezetten állhattam a kennelben. Sajnos ez egy életre szóló nyomot hagyott bennem. Ugyanis elég érzékeny, olykor félénk kutyus lett belőlem.
Utólag belegondolva, hálás lehetek ezért anyukámnak, hiszen mint kiderült, pont ez a fegyelmezettség keltette fel leendő gazdáim figyelmét, amikor ellátogattak a menhelyre……
Az új élet kezdete, vagyis az örökbefogadás napja
2017.03.25. Ez a nap más volt, mint a többi unalmas menhelyi nap. Már korán reggel kikerültem a kennelből, nagyon sokat simogattak, búcsúzkodtak a gondozóim. Miközben rendbe tettek, mondogatták, hogy Luca készülj, kezdődik az új életed, költözöl a tutiba 🙂 De, mi az a tuti? Milyen az élet a menhely után? Mi történik velem?
Mondjuk valamit sejtettem, mert egy cuki család már többször elvitt engem sétálni, megsimogattak és szeretgettek. Emlékszem, mikor először megláttam Őket, azonnal elővettem a legelőkelőbb, legnyugodtabb, mintakutya megjelenésemet, és milyen jól tettem. Apa azonnal kiszúrt és ragaszkodott hozzám! Pedig Anya a szomszéd kennelben lévő ugribugri németjuhász jellegű keverék kutyát szemelte ki, de szerencsére Anya hamar rájött, hogy egy higgadt kutyus sokkal inkább való egy alig 2 éves gyerek mellé, mint egy nagy szeleburdi. Így kerültem, hát A CSALÁD szeme elé.
Ez tényleg az örökbefogadás napja?
Szóval valamiért éreztem, hogy hozzájuk lehet köze az aznapi sürgés forgásnak körülöttem. Még a végén teljesül az álmom és lesz otthonom és családom? Bevallom, eléggé izgatott lettem. Lényemből fakadóan, izgatottságomat behúzott füllel és farokkal, testemet rezgő módra váltva fejeztem ki. Aztán egyszer csak megjelent a menhelyen A CSALÁD, láttam rajtuk, hogy ők is izgatottak (habár ők nem remegtek 🙂 ) és boldogok! Némi papírmunka és egy közös fotó után, a gondozóim végső búcsút vettek tőlem, és átadtak az új gazdáimnak. (Ha érdekel az örökbefogadás menete, olvasd el Anya írását!) Ekkor már teljesen össze voltam zavarodva, legszívesebben hangyaméretűvé zsugorodtam volna, annyira nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Ez tényleg megtörténik? Haza megyek? Lesz családom? Végre igazi kutya életem lehet?
Viszlát menhely!
Beültünk az autóba és elindultunk! Hát ennyi volt, viszlát menhely! Anya végig simogatott, próbált nyugtatni, hogy most már sokkal jobb lesz nekem és végre velük vagyok! Mivel én érzékeny kutya vagyok, akármennyire is örültem legbelül, kívülről csak annyit láttak rajtam, hogy riadt vagyok és remegek, hiszen új volt nekem minden.
Miután kiszálltunk az autóból Anyával elmentünk sétálni.
Életemben először sétáltam utcán. Elég rémisztő volt, a sok autó meg a többi jármű, gyalogosok mindenhol, túl sok volt az inger! Ráadásul elment mellettünk egy óriási ló!…
Sétautunk a kutya-kozmetikushoz vezetett, mert Anya szerette volna, ha frissen és üdén lépem át az új otthon kapuját. Mondjuk én annyira nem örültem ennek, mert rettenetesen utálok fürdeni. Jól végig is remegtem az egészet. De, mindenki megnyugodhat, túléltem.
Kezdődhet az új élet!
Kozmetikus után hazasétáltunk és elfoglalhattam az új otthonomat. Azonban az ezen a napon ért óriási stressz hatására, nem vágytam másra csak egy biztonságos helyre, ahol egyedül lehetek. Azonnal meg is láttam a kuckómat, egy full extrás kutyaházat. Ott vártak a játékaim (a micsodáim?), a tálak, póráz, minden szuper felszerelés. Bemenekültem és eszem ágában nem volt előjönni. Próbáltam feldolgozni az eseményeket.
Tudom, hogy az átlagos kutyák rengeteg puszival és farok csóválással hálálnák meg az első pillanattól fogva, hogy Új Életet kaptak, de én már csak ilyen érzékeny kutya vagyok, kicsit más mint a többi! Emlékszem, Anya ott ült a házam előtt nagyon sokáig, szólongatott kedvesen, ételell kínált, várta, hogy kimenjek és megszeretgessen. Kitartása eredményes volt, ugyanis előbb utóbb megjelentem és közel engedtem magamhoz. Itt alakult ki közöttünk a bizalom. Azt hiszem, ekkor értettem meg, hogy mi történik velem;
…megmentettek és végre hazataláltam. Kezdődhet az új élet a menhely után…….